Trollbamondás

- El tudna esetleg vinni a körforgalomig? Az autópályán nem sétálhatok sajnos, megbüntet a rendőr.

Miért is ne, semmiség. – válaszolja a sofőr a kissé megfáradt stopposnak, miközben óvatosan gázt ad, nagyot sóhajt, AUX vissza, tovább szól a rockmuzsika. A körforgalom-kihajtó az legjobb pozíció a „hüvelykujjazónak”, a sofőr még nem mered az egyenes út elnyelő világába, minden olyan szép lassan folyik, klikk-klikk, kattog az index, a kormány lassan fordul, nagy levegő, kicsi gáz, az út szélén álló ember tekintete pedig egyenesen a gépjárművezető szemébe mered, a közelség és a folyamat lassú csordulása képtelenné teszi a sofőrt, hogy indifferens legyen. Egyesek még jó ütemérzékkel ki tudnak sompolyogni a tekintetek találkozása elől, harántmozgást végeznek; üdítőért vagy cigarettáért nyúlnak; vagy éppen a mellettük ülő tekintetének védelmébe bújnak. Mások azonban beléptek a vörös zónába, ahol már szavazni kell, ahol már csak egy közönséges autó halad el a kevésbé közönséges álldogáló lény mellett, ez a fura lény megszólított engem, bennem meg a lelkiismeret forró gőze tört fel. Hirtelen az agy olyan gyorsan dolgozni kezd, a forró gőztől bekapcsol az amygdala,  a másodpercek törtrésze alatt komplett SWOT elemzés fut végig a „páciens” fejében, melyből valami fizikai; és a valóság által is megfogható eredménynek kell születnie. Biztos büdös. Ki tudja, hogy mióta áll itt, az eső is esett nemrég, nadrágja ülepéről lecsorduló vízfolyások ott hagyják a nyomát a kárpitban. Vagy az én vérem fog ott folyni a kárpiton, a társadalom szerkezetébe mélyen beágyazott felismerhetetlenségig közönséges emberképet öltő pszichopaták járják a világot minden fele. Veszett a világ. Egyetlen menedékem ez a kis, négy keréken guruló védelmező doboz, előttem a „képernyő”, a lábam alatt pedig a „távirányító”, hármasba kapcsolok, és már el is kapcsoltam az adást. Lerakom a kapcsolót, széttárom a kezem, sorry, de nem.

Nem tudom, hogy a jókedvet sugárzó mosoly; a szánalom interpretálása; vagy a társaság iránti vágy vezérelte a megállásra, de egy zöld Opel éppen az utolsó fékmozdulatokat teszi meg a stoppos mögött. Ő a középső ujj helyett a középső pedált választotta. Ötven kilométer hosszú út egyedül, a rádió csak hányja a negatív energiákat: megkéselte, lelőtte, lefűrészelte a lábát, a kutyáját, drágább lett, elfogyott, rezsicsökkent, érvénytelenül szavaz. Talán ez a mosolygós fiatalember hoz egy kis pozitív fényt a létköznapjaimba. Külföldinek látszik, biztos sok izgalmas kalandot megélt, talán meg is értjük egymást. A történetekért cserébe én leszek a jótevője. Ez egy win-win szituáció. Ő win egy utat, én pedig letudtam egy napi jócselekedetet. A sors még csinálhat a nullából huszonkettőt és fordítva, szükségem lehet még a szerencsekártyákra. Tégy jót, légy jó, szeress, örvendj, yolo.

Én Sámuel vagyok, én pedig Noé. Nice to meet you. A következő városig megyek, jó lesz? Tökéletes, kipattanok az autópálya-felhajtó előtt majd.  Mit csinálsz, ja tanulsz még, tök jó, én dolgozom, jöhetne már a jó idő, drága a benzin, ma vannak a választások. Remélem, marad a kormány, végre rend van az országban, az ember büszke a nemzetére. Én nem hiszek a kormányban, valójában a nemzetben sem igazán. Az emberiség mesterséges felosztása, csak rasszizmust és erőszakot szül. Ugyan már, ettől lesz sokszínű a világ, meg hát kell valahova tartozni. Sajnos az ember szavaz arról, hogy hova tartozzon. Az egyik legfontosabb szerződés, és mégis a legegyszerűbben írjuk alá: pusztán két, egymást metsző vonallal.

- Nem leszünk gyarmat.

- Nem üldözzük a szegényeket.

- Nem kell IMF.

- Nem kell Paks2.

- Ne haragudj, de eszembe jutott, hogy be kéne ugranom a nagymamámhoz, nincs éppen jól, nem tud egyedül elmenni szavazni, nem gond, ha mégis kiteszlek itt a következő kereszteződésnél?

-Elnök úr, nagy baj van!
-Ne habozzon!
-A KSH országszerte rendkivül alacsony értékeket mutat!
- Mi az a KSH? - súgja oda az elnök úr a kissé nagyothalló asszisztensének.
- A TSH? Az egy pajzsmirigy-hormon. - súgja vissza.
- Uhh, hát ez tényleg nem gyerekjáték, reggelre összehívom a válságstábot!
Az elnök úr kissé idegesen lép be a reggeli találkozóra, izzad is kissé. Kicsit aggódik is amiatt, hogy hátha neki is golyvája van.
- Uraim! Tegnap kaptuk a jelentést, hogy országszerte pajzsmirigy-betegségben szenvednek állampolgáraink! Mit tudunk ez ellen tenni?
- A gyógyszer sajnos túl drága. - nyögi be szende hangon a gazdasági kabinetvezető.
- De ott van ra a jód! - Kiált fel a Béla.
- Abból sem állunk túl jól, tudtommal a jódot a jód-ologbol vonják ki, abból meg nem igazán sok van mifelénk, külföldről meg hát mégsem kérhetünk.
- és ha tamogatnánk a jódelőállitást?
- Az torzitaná a piacot, lázadnának a xenonosok, a tantálosok, a halogénektől egészen a lantanoidákig terjedne a balhé!
- Nem gond, a lantanoidákon tudtommal igy is az ellenzéki erők vannak többségben.
- Meg tudjuk magyarázni ezt is. Tudjátok mi a jód vegyjele? Hát az “I”! Az meg “én”-t jelent angolul! Magyarul ki kapja a támogatást? Hát én!
- De akkor nem inkább egy “ő” betűs anyagot kéne támogatni?
- Olyanunk sajnos nincsen.
Hát egy egész délelőttös tanakodás után a kabinet vegül dülmirigyre, akarom mondani dűlőre jutott. Másnap már mindenki kézhez is kapta az értesítést:
“Tisztelt állampolgár!
Országunk anyagi helyzetére és szabadságának megőrzése érdekében a kormány unortodox módon oldja meg hazánk pajzsmirigy-hormon problémáját: 2013. december elsejéig minden magyar állampolgár (határon túli is) köteles a saját pajzsmirigyét eltávolítani, és igazolásképpen leadni az önkormanyzatnál! Természetesen aki szeretné emléknek megtartani, nemzeti szalaggal blankolt formalinos üvegben visszakaphatja.”
A levél után hamarosan egy sms is érkezett:
“Segítünk, ha nem megy!
Bélügyminiszterium”

Bim-balabim-bim-bim. 6 óra 42 perc. Különös, hogy valakinek nem 5-ra vagy 0-ra végződő percben csörög az ébresztője, de Stephen precíz ember volt, 42 ébredés, (Ha már úgyis ez a szám az élet értelme, akkor miért ne legyen ez az ébredésé is egyben? Élni ébredünk fel.) 49, felöltözés (hét ruhája négyzetre összehajtva: alsónadrág, zokni, póló, nadrág, pulóver, cipő és sapka), 58-ra a kávé is lefő, hogy e számmal egyenlő pulzusszáma felszedjen még vagy tízet. Ezután megmossa borostás arcát, a csapból távozó víz órával megegyező örvényes távozása jobban felébreszti Stephent, mint maga a víz. Ebből fogja fel ugyanis minden reggel, hogy már a déli félteke hullámait szelik. Azt mesélik az Afrikába utazók, hogy az egyenlítő mentén élők azzal ejtik bámulatba a turistákat, hogy az egyik csap örvénye az óra járásával ellentétesen folyik, míg a két méterrel délebbinél már megegyező irányba. Persze Stephen mérnökemberként nem csapható be ilyen könnyen, a csap csapható: csak állítani kell a szerkezetén. Még egy kis tubifex a bettának, hákettőó a rododendronnak, szódabikarbóna a refluxra, mielőtt a fedélzetre lép a láb és utána Stephen összes többi testrésze. Egy-két hajszál csalódottan a padló hézagjába hull, irigykedve korábban még hű társait, akik a friss szélben úszhatnak. Élvezzék is ki ezeket az időket ezek a társak, mert ahogy Joyce írná, lassan már nem lesz Stephen és az ég között semmi: megkopaszodik. Most még ott vannak egy csoportban, alattuk lakó szervtársuk pedig mindeközben kíméletlenül mered az eddig nem tapasztalt tájra. Stephen barna szemtársai reménytelenül kutatnak társ után Ellsworth Land kietlen tájain, ugyanolyan magányosnak érzik magukat, mint a padló közötti hajtársai. Hajtársiasság.  Stephen elméje talán az egyetlen része létének, mely nem érzi a csalódottság megfosztó karmait, a fagyos levegő kihegyezett körmeit. Elméje felfedező, mely a semmiben talál, a „van”-ban találni nem felfedezés, csak megtalálás. Őelméje egyből futna a semmibe a vanért, de a lába csalódottan teszi be a zsanért. Nem csoda, hogy Stephen agytekervényei fürgébbek, mint a 42-es lábfejei (a láb az élet értelme?): több falathoz jutnak. Míg előbbi napi tíz órában eszi Thomas Mann Varázshegyét, Salinger Zabhegyezőjét, Bronte Jane Eyre-jét, addig az utóbbinak csak szárazkenyér (jobb napokon rozs, de messze nem olyan romantikus, mint a Hamlet rozsmezői) és okra jut: még egy ok, hogy panasz legyen az okra és az okrára. Edison azt írta, hogy az ember vagy az agyát eteti vagy a testét. Szárazkenyér: 1093 találmány. Transzzsírok: 1093 halott talány minden órában.

Bam-bilim-bim-bamm-bamm. 8 óra 33 perc. Az ébresztőórát felriasztja a radar csipogása, hasonló a nyelvük, de mégsem értik egymást. Mint a német meg a francia. Az óra precizitása német származásra utal, a radar magamutogatása franciára. Sarki fuvallat Ausztrália irányából afrikai ütemre kopogtatja az amerikai hajó oldalát. A globalizáció szele, a szél globalizációja, Stephen ír beütése kíváncsi természetet adatott neki. Természete a kíváncsiság, kíváncsiság a természetre. Kíváncsiság, kíváncsiság, mennyire ostobán hangzó szó, pedig neki nincs ír beütése. Csak ír az agyadba mindig, hogy menj oda, nézd meg, szagold meg vagy akár kóstolj bele, mint Hamlet rozsmezőibe. Csak egy hamm lett és semmi más. Visszakalandozván a kalandra Stephen cipője már nemcsak zokniját, hanem Ellsworth Land kopár szikjeit is koptatja. Elképzelhető, hogy atomi szinten is így eltér pompában egy virágos mező és egy zord kietlen táj? Fura, hogy ugyanolyan szép szénatomok képesek egyszerre randa kőszenet és tündöklő szőke lányt alkotni. Az atomok világában most itt is hasonló lehet a táj, holott Stephen szeme rangsorolja a látott elemeket. A rangsor alján talán a sáros-algás lábnyoma, legtetején pedig szerelme mosolygós arca uralkodik. Sajnos őt most csak a képzelete látja. A kép szelete a sár végtelen proliferációját sugallja. Stephen óvatosan hatot lép előre, lépése a földre és a kíváncsiságára hatott. Képzelete hat a végtelenre, hé-t kiáltva a következő lépésre. A vakító napsugarak miatt beszűkült pupillái szűkre szabják látómezejét, fejét harminc fokkal megdönti, ellentétes irányba, mint ahogy a rumos kávét dönti magába. Dönteni kell: megtenni a nyolcadikat vagy mégis jól jönne az a rumos kávé.

9 óra 02 perc. Stephen teste olyan egyenesen áll, mint az óra nagymutatója ekkor. Szemét úgy hajtja egyre lejjebbre, ahogy a másodpercmutató halad. Nagymutató. De jól is jönne most egy nagy mutató, ami megmutatná a helyes irányt: bolyongani itt a semmiben, vagy visszaörvényleni oda, ahonnan érkeztünk. Visszaörvényleni a boldog ismeretlenbe, a pékségbe, ahol Charlie Gordon, Algernon hű gazdája nőtt fel? Charlie boldogabb lett attól, hogy kinyílt számára a világ, miután 180as IQ-val áldották meg korábbi fogyatékossága után? A korábbi szeretet képét felváltja a gúny, Mona Lisa mosolyát a paradicsom kígyójának kétkedése. Az ellsworthi paradicsomban se kígyó se gúny. Egyetlen árva virág ragyogó szépsége tündökli be a táj keleti szegletét. Kellett ez Stephennek, de vajon hol kelt ez? Egy Mussaenda erythrophylla. Ashanti vére, Gaia lüktetésének RH pozitívja, Ellsworth Land egyetlen szíve és keringése, artériája és vénája, szisztoléja és diasztoléja. Virága a világ ártatlan bája, kisugárzását a kozmoszig vágja. De vajon mily erő teremtette erre a nihillel bélelt pusztára, vajon mily értelem rendezte itt sorjába? Early morning pondering. Szirmainak fehér foltjai az elégedettség jelei: a fehér nem kér többet, minden igényt visszasugároz. Körülötte rózsaszín sugarak, a csábítás sugárútjai. Rózsaszín és fehér. Egyszerre vonz és taszít. A pondering virága. De mégis mi vonzotta erre a földre? Vagy mi taszította ide magából? Lehet, hogy egy Sterna paradisaea röptette ide az északi hemiszféráról? Sakktábla színű madarunk megpihenhetett út közben egy marakeshi virágárus kopott standján, egy huszármozdulattal felkapva virágunk csecsemőjét, gólyaként röpítve végig az óceánon. De hozhatta akár egy mocskos olajtanker hajó is, fuldokolva napokig a kátrányban, hogy végre felszabaduljon. Mocskossága teremté szépségét e nihili földnek.

Csak a szép alkothat szépet? Csak a jó hozhat jót ebbe a világba? Lelkünk fehérségének tisztasága, explicit tökéletessége mondatja azt, hogy nem kell, nem kérek belőle. De ott van körülötte a rózsaszín, a vörös lángolás telítetlen árnya. A luciferi csábítás implicit kacsingatása. A sarki csér tisztaságának és az olajtanker hajó mocskának antagonisztikus egyvelege. Ez a virág a maga mozdulatlan nyugalmában tombol, pillangóeffektusként kavarva fel földünk atomjainak rendezett rezonanciáját, olyan lelki entrópiává, mint a szerelem.

9 óra 54 perc. Stephen leszakít egy szirmot belőle, cserébe hullajtó hajszálaiból ad számára. Emléke egy olyan hatásnak, melyet akkor is érez, ha nincs ott vele. Létének varázsa ott rezeg minden egyes kvarkban. Ad perpetuam rei memoriam.

A rendszerváltás harminckettedik évfordulóján már senki nem bízott abban, hogy végre lesz egy párt, amely be fogja tartani választási ígéretét. Pedig a 2022-es választásokon 12 helyet is szerző GRINPISZ  (Globális és Radikális Igazságot Népszerűsítő Pártok Ifjúsági Szövetsége) benyújtotta a kormány elő a választási ígéretét: Büntessék a klímaváltozás tagadást.

A párt fő eszméje az, hogy az embereket nem az önös érdeke vezérli arra, hogy szennyezzék a környezetet, hanem az ezekhez kötődő hazugságok, ferdítések, elhallgattatások és gyűlöletbeszédek. Zöldi Radmilla, a szövetség női szóvivője nyilatkozta: „Ha emlékeznek még a 2017es norvég biomassza erőműben történt balesetre (ahol 87en haltak meg, mikor a felforrósodott kukoricaolaj elöntötte az éppen az erőműben zajló konferenciaterem résztvevőit. –szerk.), ott sem a technika volt okolható, hanem az, hogy Ola Torge műszerész egy olyan könyv alapján számolta ki az olaj maximálisan terhelhető nyomását, amelyet írója, John Buker bevallottan azért írta, mert a barátnője egy kukoricasajtolóval csalta meg. John meg volt győződve arról, hogy Amie a kukoricasajtolókra bukik, ezért gyorsan írt egy könyvet a témáról, így próbálva meg visszahódítani a lány szívét. Ez a történet is jó példája annak, hogy a környezeti károkat nem maga a tevékenység okozza, hanem a hozzá kötődő verbális diszkrepanciák.”

A GRINPISZ magukat csak „dumazöldekként” definiálják, és elkötelezett céljuk megállítani a „beszédszennyezést”. „Édesapám azóta nem beszél velem, amióta beléptem a pártba. Azt mondta nekem: Klímaváltozás, cöö… Ennek a gyereknek elment az esze. Hallottad volna ükapád történetét, mikor a világháborúban itt voltak a ruszkik, olyan meleg volt, hogy a T-34es csövén sütötték a tojást! Vagy legalább lapoznál bele a történelemkönyvekbe! Láttál benne ősembert kabátban?” – meséli Hiteles Ödön, a párt egyik képviselője.

„A média tudatosan ferdíti el az időjárás-jelentésben a számokat. Őket is megvette a világ mára egyetlen és utolsó olajcége, a Hope. Pedig állítólag a többi nagy olajcég azért szállt ki az üzletből, mert ők is megijedtek az értékektől, amit a klímaváltozás okoz.” – folytatja Hiteles úr. „A pártunk tevékenységét vegyészek is segítik, akiknek bizonyítékuk van rá, hogy 10 éve módosított sűrűségű higanyt használnak a hőmérők gyártására, melyek nem „kúsznak” annyira, mint eredeti társai.”

„Ahhoz, hogy megállítsuk a klímaváltozást, ahhoz először az embereket kell meggyőznünk arról, hogy mekkora is a probléma valójában. Azonban nagyon nagy az ellenszél. Rájöttünk arra, hogy ha megjelentetünk egy írást az éghajlatváltozás negatív hatásáról, rögtön utána megjelenik kettő, ami az ellentettjét állítja. Pártunk alakuló ülésén fogalmaztuk meg, hogy a verbális harcot csak úgy tudjuk megnyerni, ha megtisztítjuk a terepet a hazugságoktól.” – mondja Hangos János, a párt sajtófőnöke. „Azóta a legfontosabb feladatunk a törvény elkészítése, amely arról szól, hogy az a személy, aki írásban vagy szóban, nyilvánosan tagadja a klímaváltozást, vagy hamis információkat közöl róla, az bűnt követ el a társadalom és a jövő generációk ellen.”

- „És mivel kívánják szankcionálni a bűnelkövetőt?”

- „ Mindez függ az elkövetett bűncselekmény súlyosságától. Természetesen az egyik legsúlyosabb kategóriába tartozik a haszonszerzés céljából elkövetett tagadás, melyet a nagy nyilvánosság előtt elkövetett bűncselekmény követ. A tagadás mértékére hasonló rendszert dolgoztunk ki, mint a gyorshajtásnál: minél több celsius fokot tagadunk le, annál súlyosabb kategóriába esik a törvénysértés. A büntetés-végrehajtás során a delikvens börtönszobájában hétről hétre emeljük az átlaghőmérsékletet, és egyre több lesz az ún. aszályos nap is, vagyis egyre kevesebbszer zuhanyozhat. Enyhébb esetben alkalmazható lesz a kábítószerrel való visszaélés eseteknél ismert elterelés, melynek során az elkövetőnek klímamenekültekkel kell közös programokon részt vennie.”

Jövő héten kerül a parlament elé a kidolgozott javaslat, ha a kormány megszavazza, akkor az példaértékű lehet az egész világ számára.

Lassan már a szupermarketekhez is idegenvezető kell, annyi új „látnivaló” lepi el az üzleteket. A vásárló kénytelen lesz elővenni a magyar-szupermarket, szupermarket-magyar szótárat, választ keresve a felmerülő tálalós kérdésekre. Hívjuk csak ezt a szótárt „Idegen halak és kibelezések kéziszótárának.” Rögtön a ’P’ betűhöz lapozva rátalálunk egy különös és sejtelmes szóra: pangasius.

Nem sokkal azután, hogy betette uszonyát Vietnamból ez a bajszos kis jószág, mi jó magyarsággal sandán kezdtünk tekinteni rá. A gyanú rövid időn belül gyűlöletté evolválódott, a lakosság már hasonló hányada nem lakna vele egy anyagcserében, mint amennyire a pirézeket nem látjuk szívesen hazánkban. Akár nevezhetnénk a pirézek halának is.

Honnan jön ez a xenofóbia? Miben rosszabb ez a bajszos kis jószág a mi kisebb bajszú jószágainknál? Lehet, hogy csak irigykedünk a bajszára? A válaszhoz egészen Amerikáig kell utaznunk, ahol a south parki farmerek meg is mondják nekünk a választ: https://www.youtube.com/watch?v=m4pmiZhdkdI.

Azt meg ugye nem szeretjük. A gonosz ellen sok varázsfőzet van, azonban még Stahl Judit sem főzne ki ennél jobbat. A hozzávalók beszerzése egyszerű. Kell hozzá egy jó adag tollforgató terrorista (szerencsére ebből akad bőven: http://www.rtlklub.hu/hirek/belfold/video/165563) , pár szem(en) szedett hazugság, egy facebook és tengernyi osztom-lájkolom fűszerkeverék. A főzet hamar elkészül, és tutira annyira be fog jönni a zembereknek, hogy gyorsabban terjesztik, mint az Éden Hotel szexjeleneteit (http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20120404-eden-hotel-szex-az-edenben-mate-magaeva-tette-edinat.html).

Azon már nem kell megdöbbennünk, és az MTI-hez futkosni helyreigazításért (http://mandiner.hu/cikk/20120527_mti_helyreigazitas) , hogy mennyire rágalmazzák meg szegény kis bajszos szereplőnket (nem, nem a Kövér Lászlóra gondoltam) ezek a posztok, hiszen lassan már a Hírcsárda lesz a leghitelesebb hírportál, emellett meg a szegény Urbanlegends-eseket már burnout szindrómával kezelik az ideggyógyászaton, mert napi 26 órában kell az olvasók buksijának elmagyarázni, hogy Rácz Vivien köszöni jól van (http://www.urbanlegends.hu/2008/12/racz-vivien-eltunt-meglett/) , és nem, nem Lincoln találta fel a Facebookot (http://www.urbanlegends.hu/2012/05/nem-lincoln-nem-talalta-fel-a-facebookot/) .

A pangasius igazi celebbé vált. Persze, róla nem olyan hírek terjednek, hogy ő lett Angelina Jolie legújabb férje, vagy vietnamiként amcsi hamburgert evett a Mcdonaldsban (és még ragadozó is!), hanem más kevésbé bibliai csapásokkal ostorozzák. Szegényt teletömik antibiotikumokkal, mert zsúfoltan tartják őket. Ezzel inkább az olvasók fejét tömik tele, kihasználva azt a helyzetet, hogy nem mindenki járhatott Gödöllőre haltenyésztő szakra. Pedig akármennyire nem szeretnénk egy tátogó vízilényhez hasonlítani, abban azért közös a pont (Oké Kövér Lászlóval még a bajusz is hasonlóság), hogy nekünk sem rak anyánk penicillint a szendvicsünkbe, ha reggel 8kor a négyeshatosra sietünk.

Sőt, képzelje Marika néni! Azt írja az újság, hogy ezt a pangásziuszt vagy hogyazanyámbakőkimondani, állati ürülékekkel etetik! Ez azért már felháborító! És ezek után még van pofája idejönni Vietnamból?? De talán az oknyomozó trollnak nem is kell Ázsiáig elutaznia, hogy ilyen „szarzabálókkal” találkozzon. Kisebb bajszú társa jól titkolja ezt a különös hóbortját. Habár jogos! Ne is titkolja tovább!! Összeszedek pár grínpíszest aztán betámadjuk a bajai halászléfőző fesztivált, odaláncoljuk magunkat a bográcshoz, és megmutatjuk a jónépnek a képeket, ahogy a Jóskabácsi az ETZ-vel burítja bele a trágyát a tóba! Nem, nem Jóskabácsi ellen kell tüntetni, ő csak megeteti a bajai halászlé alapanyagát.

De az igazán kedvencemet még Rácz Vivien is megirigyeli! Pangasius „TNVF” Harcsa aki vagyok, vagyis Pangasius „Terhes Nők Vizeletét Fogyasztó” Harcsa, kérem szépen nekem terhes nők vizeletét adják, hogy gyorsabban nőjek. Azt már konstatáltuk, hogy olvasni megtanítottak minket az iskolában, de utánaolvasni nem, de ezek szerint számolni sem szeretünk nagyon. Kiszámolta azt valamelyik olvasó is, hogy a Vietnamban évente előállított 1,2 millió tonna pangasiushoz hány terhes nő kell?? Vagy ha tényleg van ennyi terhes nő, akkor hol van az a sok gyerek?? Várjál, lehet, hogy azzal etetik a pangasiust! És akkor mi vietnami gyerekeket fogyasztunk! Rizzsel!

Ez már tényleg tűrhetetlen. Én erre csak azt tudom mondani, hogy minden piréz fogjon meg egy pangát a bajszánál fogva (Kövér Lászlót is), és vigye vissza az őshazájába! Nekünk nem kell ekkora bajusz, nálunk a kisbajszú a divat.